Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

Zsuppán Péter tarolt a Szlovák-Magyar Bajnokság 3. fordulójában

International Winter Footgolf Tour (IWFT) 3. forduló
Szlovák-Magyar Bajnokság (2019.11.24. Šurany/Nagysurány)

Elképesztő teljesítmény! Lila volt a dobogó Šurany-ban, 3 aranyéremmel tértek haza egyletünk játékosai szlovákiából!

A harmadik forduló is Szlovákiában került megrendezésre, ezek után a sorozat átköltözik Magyarországra, ahol a záró három forduló - ez évben egy, 2020-as esztendőben pedig további kettő - kerül megrendezésre.

Újfent a magyar szó volt a kommunikációs nyelv, lévén a mezőny jelentős része magyar játékosokból állt. Nagyon népszerű a sorozat a játékosok körében, hiszen a regisztrációs létszám (90 fő) 24 óra leforgása alatt betelt. 

Szerencsére játékosaink frissek voltak a regisztrációkor, így 8 játékosunk azonnal, további két játékosunk pedig a későbbi visszalépéseknek köszönhetően tudta regisztrálni magát, így egyletünk az UTE 10 játékossal képviseltette magát a fordulóban.

A bevezető után essen szó a versenyről, mely hihetetlen eredményt hozott! A versenyben diadalmaskodó Zsuppán Péter UTE elképesztő fölénnyel utasította maga mögé a mezőnyt (abszolút és szenior kategóriában egyaránt), 3 rúgást verve a második helyezettre. 
Ezt egy olyan sportágban ahol maximum egy rúgás különbség szokott kialakulni a játékosok között, sőt nem ritka (inkább már megszokott, elvárt) a túlórázás ("szétrúgás") a helyezések végső sorrendjének eldöntéséhez. Ez a siker kis túlzással olyan, mintha a 100 méteres síkfutás döntőjét nyerő versenyző meginná a kávéját mire a második helyezett beér.

Két szóban: Hihetetlen eredmény!
Erre az sem lehet magyarázat, hogy elég nagy (26 km/h) szélben kellett teljesíteni a csaknem teljesen sík terepen elhelyezkedő 18 lyukas pályát, hiszen Ő is ezen a pályán és körülmények között játszott.

Zsupi eredménye megalapozta a csapat jó helyezését is, így a csapatversenyt nagy fölénnyel nyerte meg egyletünk. Az aranyat a Zsuppán Péter, Bíró László, Kocsis Sándor, Flink János quartett szállította!

Az abszolút, szenior és csapat arany mellett örülhettünk még a szenior második (Bíró László UTE) helyezésének is.

Összefoglalva, egyletünk napi legjobbja Zsuppán Péter volt, aki az abszolút és szenior első helyezések mellett oroszlánrészt vállalt a csapataranyban is.

Szeniorban Bíró László második helyezése mellett még a további top 10-es eredményeket sikerült elérnünk, 6. Kocsis Sándor UTE, 7. Juhár Tamás UTE és Csőre Csaba UTE.

A férfi mezőnyben Flink János 15. (magyar játékosok között 8.) helyezése azt mutatja, hogy Jani megkezdte a felzárkózást a közvetlen élvonalhoz, reméljük a december 8-i utolsó hazai versenyen (egyik kedvenc pályáján) már minimum éremmel zár. 
Az időjárás előrejelzések szerint a december 8-i verseny megrendezésre kerül kisorosziban.

Összefoglalván egyletünk versenyzőinek eredménye az IWFT harmadik fordulójában:

Abszolút:
1. Zsuppán Péter UTE
8. Bíró László UTE

Szenior:
1. Zsuppán Péter UTE
2. Bíró László UTE
6. Kocsis Sándor UTE
7. Juhár Tamás UTE
7. Csőre Csaba UTE

Csapat: 
1. UTE (Zsuppán Péter, Bíró László, Kocsis Sándor, Flink János)

Hajrá Lilák!

 (a fotón Zsuppán Péter)

hírek

információk

történet

Footgolf / Footballgolf szakosztály a Facebookon!

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41