2016. évi diák II-es kötöttfogású Országos Bajnokság! című gallériából ízelítő
Dátum: 2026 április 11. (szombat) | Leó, Szaniszló
Aranyos hétvége!
Az „aranylány” - Gábor Barbara - a hétvégén két(!) aranyéremmel gazdagította éremgyűjteményét!
Winter Footgolf Cup 2025-2026 4. és 7. forduló
A hétvégén került sor a téli bajnokság 4. és 7. fordulójára. A halasztások miatt összeért ez a két forduló, melyek így egy napon kerültek megrendezésre.
Tavaszköszöntőként, gyönyörű időben került sor a téli bajnokság két fordulójára, ahol játékosaink a következő nem túl acélos (Barbi kivételével!) helyezéseket/eredményeket érték el, annak ellenére, hogy álltak jobban is a versenyben.
Frech Attila például a hetedik fordulóban két szakasszal a vége előtt még vezette a versenyt, ám sajnos nem sikerült megtartania vezető pozícióját. És ha már Frech Attilánál tartunk, álljanak itt eredményei. A negyedik és a hetedik fordulóban is egyaránt a 15. helyen zárta a versenyt, pedig fantasztikusan haladt mindkét körében. Volt mínuszt 10-is a lőlapon, ami számára biztos csalódást jelent, hisz ahogy már említettük, állt ő ennél jobban is, és ez mindkét fordulóra igaz.
Frech Zoltán mindkét fordulóban a középmezőnyben zárt, csinált szép dolgokat és akadtak javítandó dolgok is. Mindazonáltal ebben az évben az első pályára merészkedése volt, ami azért biztatónak mondható.
Jöjjön a sorban Karakas Attila - aki ebben az évben ámokfut (ha van ilyen szó), egyszerűen nem találja önmagát (vagy a befejezőjét). Pedig mindkét köre biztatóan indult, mindkét körben szépen gyűjtögette a mínuszokat, hogy utána érthetetlen dolgokat produkálhasson. Rejtély, hogy mi van vele.
Ennyi keserédes hír után jöjjön a csattanó(!), Gábor Barbi, aki kicsattanó erőben és önbizalommal lépett pályára a számára ismert közegben. Nem is maradtak el a jó eredmények, hisz közelgő szülinapja alkalmából két aranyéremmel ajándékozta meg magát! Mindkét körben nagyon magabiztosan utasította maga mögé a női mezőnyt, olyannyira, hogy még az abszolút kategóriában is megsüvegelendő eredményeket ért el. Biztató évkezdet Barbi részéről, aki hátsérüléssel bajlódik, melynél sosem lehet tudni, mikor "akad be", így kímélnie kell magát. Reméljük, hogy a sok pozitívum - két arany, szülinap, napsütés - előbb-utóbb meghozza az egészséget és a teljes gyógyulást is Barbi számára.
Hajrá Lilák!
