Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

FMPL 2021

FMPL 2021_5. forduló

Elérkeztünk az ötödik fordulóhoz a match play bajnokság egyéni és páros versenyeiben. A szövetség beszámolóját olvashatjátok a következő összefoglalókban. A beszámolók csak az UTE érdekeltségű egyéni és páros mérkőzésekről kerülnek megosztásra. Érdekessége volt a fordulónak, hogy egyéniben és párosban is házirangadóra került sor, így borítékolható volt, hogy két győzelmet biztosan aratnak játékosaink a fordulóban.

„Öt forduló után körvonalazódik, kik játszanak a ligák bajnoki címeiért és kik küzdenek majd a kiesés ellen a folytatásban. A páros versenyben csoportonként a két legjobb jut tovább, így kiélezett csatákra lehet számítani a hátralévő két fordulóban.

Az egyéni FMPL-ben idén már öt ligában versengenek a játékosok a bajnoki címekért és a feljutó helyekért. Íme, az összefoglaló:

5. forduló

B Liga

Nagy Balázs UTE vs. Lengyel Béla 3 - 4

Nagy Balázs kezdett jobban és az első kilenc során háromszor is vezetéshez jutott. Lengyel Béla a tizenegyesen egalizált, majd a tizennégyesen jutott először vezetéshez. A hátralévő négy lyukon ikszeltek, így Lengyel mozdult el a meglévő hat pontról.

D Liga

Zsuppán Péter UTE vs. Nagy István UTE 9 - 5

Tartja veretlenségét Zsuppán Péter, akivel klubtársa, Nagy István 2-2-ig tartotta a lépést. Innen el tudott lépni Zsuppán és féltávnál 4-2-re vezetett, ahonnan még feljött egyre Nagy, de gyorsan visszaállt a különbség, sőt, nőtt is. A tizennégyesen már 8-3 volt az állás, ahonnan már nem volt visszaút Nagy számára, csak csökkenteni tudta a távolságot.

Páros FMPL

A páros sorozatban 4 csoportban 7-7 játékos szerepel, csoportonként az első két helyezett jut a negyeddöntőbe.

5. forduló

B csoport

Balán Gábor / Ujszászi Balázs vs. Flink János / Zsuppán Péter UTE 3 - 6

Fordulatos első kilencet produkáltak a felek, amiből féltávnál Balánék jöttek ki jobban (3-2). Zsuppánék a második kilencre tartalékoltak, ugyanis ott nem engedtek át szakaszt ellenfelüknek, viszont négyet nyerve fordítani tudtak.

C csoport

Csőre Csaba / Ranga László UTE vs. Füzesi Zsolt / Karakas Attila UTE 4 - 8

Az újpesti házirangadót Karakasék kezdték jobban (0-2 az első kettő után). Ez a különbség kitartott a meccs feléig is (2-4), onnan viszont fokozatosan távolodtak Füzesiék Rangáéktól és öttel a vége előtt már négy is volt a különbség (2-6). A meccs a tizenötösön, 3-7-es állásnál dőlt el.”

 

 

hírek

információk

történet

Footgolf / Footballgolf szakosztály a Facebookon!

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41