Dátum: 2024 április 16. (kedd) | Csongor

hírek

FOOTGOLF OB

Traditional Footgolf Cup 2020
Footgolf Országos Bajnokság 2020
2020.08.02. 5. forduló / Balatonudvari

Elérkeztünk az év legrangosabb eseményéhez - a Szlovák Footgolf Open után - Magyarországon is megrendezésre került, mármint a pontok tekintetében, hiszen a Traditional Footgolf Cup a szlovák versennyel megegyezően szintén FIFG 500-as verseny volt.
A rendezők immár hagyományosan a balatonudvari pályát választották a rendezvény helyszínéül. A Balaton közelsége és a felesleges szabadidő hasznos eltöltése mindig jó emlékeket hagy maga után.

Az első versenynaphoz tartozik, hogy a rendezők az egyik (9-es) pályát egy idő után játszhatatlanná minősítették, ez egy kicsit megbolondította az eredményeket, valamint a második napi startlistát is.

Ennyi bevezetés után nézzük játékosaink teljesítményét, ezúttal a végső abszolút helyezési sorrendjükben.

Első játékosunk, akiről szót ejtünk Kocsis Sándor, aki az első napi PAR eredménye után, sem a bónuszként teljesíthető páros versenyen, sem a második napon nem indult el a versenyen. Így a második napon az elérhető maximális rúgásszámok kerültek a score kártyájára, mely az abszolút sorrend 104. és a szenior kategória 29. helyére rangsorolta.

Sorban következő játékosunk Emmer Tamás volt, kinek első napi teljesítménye szintén PAR eredményt hozott, a második napon pedig +11 volt az eredménye, ez az abszolút sorrend 75. férfi kategória 50. helyét jelentette számára.

A sort Nagy Istvánnal folytatjuk, első napi teljesítménye - 3 (69) után a második napon 81 rúgásig +9 jutott, összeredménye, így +6, ez az abszolút kategória 60. férfi kategória 43. helyét jelenti számára.

Ugyanilyen összeredménnyel zárt Csőre Csaba, így értelemszerűen az elért eredménye is ugyanoda sorolta az abszolút mezőnyben (60.), míg ez az eredmény a szenior kategóriában a 17. helyet jelentette számára. A két játékos közötti különbséget a napokra leosztott rúgásszám jelentette, Csaba az első napon 70, míg a második napon 80 rúgásig jutott.

Itt a sorrendben következő játékosunk Luci lenne, de róla a későbbiekben teszünk említést...

Ez által a beszámolóban beelőzi őt Flink János, aki nagy reményekkel érkezett a versenyre, hisz ő itt hagyományosan jól szokott szerepelni. Első napi teljesítménye +1 nem igazolta ezt, de nála „másnap” bármikor jöhet egy kiugró teljesítmény. Nem jött, a „másnap” aznap maradt, sőt +4-es teljesítménye az első napihoz képest visszaesést mutat. Természetesen a két külön pályán elért eredmény nem hasonlítható össze. A második napi pálya a megítélés és az eredmények alapján is nehezebb volt, mint az első napi. Így talán az mondható el János teljesítményéről, hogy nem az Ő szintjén teljesített, ez által az abszolút kategóriában elért 56. és a férfi mezőnyben elért 40. helyezés nem fedi a megszokott teljesítményt.

Következik a sorban holland légiósunk Frank van Maurik, aki az első napon +7 betlizett. Talán a holland-magyar mentális különbség eredménye is, hogy másnap viszont egyletünk legjobb (másnapi) eredményét beállítva -2 (!), nagyot hajrázott. Természetesen ez csak a kozmetikázáshoz volt elegendő, hiszen Jánoshoz hasonlóan az abszolút sorrend 56. és a férfi mezőny 40. helyén zárt.

Fogynak a versenyzők, jönnek a jobb eredmények, sorban következő játékosunk Ranga László, első napi teljesítménye alapján nem sok jóra számíthatott +5. Viszont maradt még a tarsolyban egy-két jó rúgás, melyet a második napon sikerült is elővennie, az első napi teljesítménye után nem gondoltuk volna a másnapi -2-es eredményt. A második napon elért eredménye +3-ra csökkentette az összeredményt, jutalma az abszolút 51., szenior 14. hely.

Bíró Lászlót úgy engedtük útjára az első napon, hogy reményeink szerint -10 eredmény közeli teljesítményre lesz képest, hiszen Ő itt e körüli teljesítményre van kalibrálva. Végre - a nagy melegben - egy első napi mínusz 2, amely azért kicsit elmaradt a várakozásunktól. Természetesen nem estünk pánikba, hiszen Laci óriási küzdő, vártuk is a másnapot bőszen. Ezúttal nem sikerült, bár mindent megtett, nem jött össze a bravúr. Az elért +4, összességében +2 eredmény csalódás volt számunkra, de fog még nekünk örömet szerezni. Helyezései: abszolút 47. szenior 13.

Lassan kezdhetünk örömködni, mivel Zsuppán Péter teljesítményének taglalásához érkeztünk. Az első napi teljesítménye lenyűgöző volt, a -11-es rúgásszámú eredménye a nap második legjobb eredménye volt, amely az abszolút kategóriában a második, míg a szenior kategóriában az első helyre rangsorolta. A második napon is szépen haladt az abszolút kategória TOP5, szenior kategória első helye felé... Ám a 18-as befejező lyukon megmagyarázhatatlan dolgok történtek. Történt ugyanis, hogy a labdája a footgolf lyukhoz közel eső golf green-re érkezett. Ő a labdáját annak rendje és módja szerint meg is játszotta, ekkor jelezték felé, hogy nem érvényes a rúgása, mivel a golf green nem játszható terület (megjegyzés: számos más játékos onnan játszotta meg a labdáját, nekik lehetett!). Ekkor visszatette a labdáját a golf green-re, hogy onnan a szabályoknak megfelelően az első megjátszható területre mozdítsa. Az általa kiválasztott terület nem került elfogadásra, így újra el kellett mozdítania a labdát. Sajnos sem a szervezők, sem a játékosok nem álltak a feladatuk magaslatán, hiszen nem voltak tisztában az ide vonatkozó szabállyal. A green-ről elmozdított labdát ugyanis ugyanolyan távolságra kell elhelyezni a lyuktól, mint amilyen távolságra a green-en feküdt – viszont ez a távolság nem került lemérésre. Egy ilyen intermezzo a világ bármely játékosát megviselte volna idegileg, főleg úgy, hogy a flight-on belül hozott döntésekbe, szinte mindenki beleszólt. Sajnos játékosunkat is megzavarta, aki már csak túl akart lenni az egészen, így rossz döntéseket hozott. Sajnálatos módon ez a 18-as lyukon +4 eredményben mutatkozott meg. Zsupi 35 lyukon -11-es eredményt produkált, ezen az egy lyukon pedig +4-et! Ez által -7-re csökkentve a két napos eredményét, amely így az abszolút kategória 15. és a szenior kategória 4. helyére rangsorolta.

Szerencsére nem így kell zárnunk a beszámolót, hisz két játékosunk eredménye még nem került boncolgatásra.

Kezdjük Karakas Attila teljesítményével, aki az első napon -8 eredményt produkálva, az élmezőnyben éjszakázott. A második napon is megfelelő teljesítményt nyújtott, de „szokásához híven”, megint sikerült egy lyukat elrontania, amely szerte foszlatta győzelmi álmait. A második napon 8 birdie-t és egy Eagle-t rúgva (-10-es teljesítmény), megtette azt, amit meg kellett, viszont a rontás nagyon sokba került. Vigasztalódni persze lehet a -10-es összeredménnyel, az abszolút 8. és a szenior 2. hellyel, de azért ebben jóval több volt... Két FIFG 500-as verseny, két hatalmas baki, ilyenkor ez marad a játékosban...

Elérkeztünk utolsó játékosunkhoz, aki nem más, mint szlovák légiósunk Lucia Čermáková. Szerencsére Ő már számtalanszor adott reményt elért eredményeivel és játékával egyletünknek, ezúttal sem volt ez másképp. Az első napon elért +1-es eredménye a megosztott első helyet jelentette számára, így közvetlen riválisával egy flightban kezdhette meg a második napot. Sajnos az 5-ös és 7-es pályába belepüfölt két double bogey megpecsételte sorsát, elveszítette esélyét a végső győzelemre. Szerencsére hamar úrrá lett a helyzeten és egy elismerésre méltó második (negyedik) kilenc lyukkal bebiztosította az ezüstérmet. Két FIFG 500-as versenyen elért két ezüstérem szépen mutat, de tudjuk, Ő biztosan nem teljes mértékben elégedett.

Végül essék szó a csapateredményről, mely egyletünknek (Karakas Attila/Zsuppán Péter/Bíró László/Ranga László) ezen a versenyen a negyedik helyet hozta.

Egy jó hír az olvasóknak, vasárnap újra verseny! 

HAJRÁ LILÁK!

Következzenek a végeredmények (TOP 10):

Traditional Footgolf Cup 2020 „Footgolf Országos Bajnokság 2020
2020.08.02. 5. forduló” / NŐI
2. Lucia Čermáková (150) UTE

Traditional Footgolf Cup 2020 „Footgolf Országos Bajnokság 2020
2020.08.02. 5. forduló” / SZENIOR
2. Karakas Attila (134) UTE
4. Zsuppán Péter (137) UTE

Traditional Footgolf Cup 2020 „Footgolf Országos Bajnokság 2020
2020.08.02. 5. forduló” / ABSZOLÚT
8. Karakas Attila (134) UTE

Traditional Footgolf Cup 2020 „Footgolf Országos Bajnokság 2020
2020.08.02. 5. forduló” / CSAPAT
4. UTE (Karakas Attila/Zsuppán Péter/Bíró László/Ranga László)

Lucia Čermáková (NŐI 2.) nyilatkozata:
Nagyon vártam ezt a versenyt, mert tavaly sajnos nem tudtam rajta részt venni.
Gyönyörű volt a kilátás, a lyukaktól rá lehetett látni a Balatonra.
Az egész verseny nem úgy alakult, mint ahogy szerettem volna, de igyekeztem jó eredményt kihozni magamból. Nem játszottam jól, nem éreztem a pályát. Hiányzott az a jó érzés, ami eltölt, amikor a pályára lépek. Az időjárás nagyon jó volt, így élveztem a hétvégét.
Szombat este kipróbáltam magam a páros versenyen is, Emmer Tamás (UTE) barátommal, ami egy jó hangulatú gyakorlás volt a vasárnapra.
De sajnos a másnap nem úgy alakult. A párosban sokkal jobban teljesítettem, nagyon jól rúgtuk Tomival a lyukakat, de vasárnap úgy játszottam, mintha kicseréltek volna.
Természetesen volt néhány lyuk, amit nagyon szépen meg tudtam játszani, de volt néhány, ahol össze-vissza rugdostam. És amikor nagyon elrontottam egy-egy rúgást, akkor ideges lettem.
De mind ezek ellenére nagyon élveztem mindkét napot, örülök, hogy újra találkozhattam a játékosokkal, akiket hosszú idő óta nem láttam.
Örülök, hogy 2. helyezést tudtam elérni. És az is boldoggá tett, hogy láthattam, hogyan játszik az ellenfelem, Izabella. Általában nem játszom jól női flight-ban, de a legfontosabb, hogy jól éreztem magam.

Karakas Attila (SZENIOR 2.) nyilatkozata:
Nyugodtan felolvashattam volna az egy héttel korábbi nyilatkozatomat, teljesen helytálló, amit akkor mondtam, sajnos a hibák ismétlődnek.
Ezen a versenyen nagyon koncentráltan játszottam, amelynek az első nap után meg is lett az eredménye, hiszen a közvetlen élmezőnyben foglaltam helyet. Még úgy is, hogy egy általam birdie-re játszott lyukat a szervezők verseny közben töröltek, így az eredményem egyel rosszabb lett, mint a pályán elért tényleges eredmény.
A második napon nagyszerűen kezdtem, négy lyuk után -5-ben álltam és a következő lyukakat is az általam elgondoltak alapján teljesítettem. A kilences lyuk viszont rémálommá változtatta az addigi álmaimat. A lyuk irányába laposan megpasszolt labdám, a teljesen kiszáradt talajon felpattant másfél méter magasra, majd valamire ráesve egy éles balkanyarral az erdőben kötött ki. Mivel nem a talajon feküdt a labda büntetőpontért mozgatnom kellett.
Nem tudtam megfelelően kezelni a helyzetet és ez a versenyembe került. Egyszerűen képtelen voltam napirendre térni a felett, hogy a megfelelő erővel, megfelelő irányban rúgott labda önálló útra tért. Ez sajnos a későbbi lyukakra is hatással volt, úgy játszottam le a lyukakat, hogy azt sem tudtam mi történik körülöttem, gépiesen végeztem a mozdulatokat, szinte érzelem nélkül játszottam, miközben az agyamban csak és kizárólag az a rúgás járt.
Megnézvén az eredményem, abszolút 8., szenior második, örülnöm kellene, de sajnos az öröm szikrája sincs bennem. Nagyon elkeseredett vagyok magam miatt és Zsupi miatt is. Ennek nem így kellet volna történnie.

 

 

 

hírek

információk

történet

Footgolf / Footballgolf szakosztály a Facebookon!

Képek

Taekwondo DIÁKOLIMPIA 2019 - Pécs című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41