baki I. Európai Játékok - csapatgyűlés című gallériából ízelítő
Dátum: 2023 december 5. (kedd) | Vilma
Kuchta Dóra arany-, Zsuppán Péter bronzéremmel zárta a footgolf bajnokság ötödik fordulóját!
FOOTGOLF ORSZÁGOS BAJNOKSÁG ’23 5. forduló
SzT LŐRINC GOLF CLUB – BUDAPEST
Régóta vártunk már arra, hogy leírhassuk, a verseny helyszíne BUDAPEST(!), most végre-valahára ezt is megtehetjük. Az égiek sem voltak ezzel máshogy, hiszen meg is siratták a versenyt, értsd kellemetlen esős idővel tették „felejthetetlenné” az első budapesti footgolf fordulót egy 18 szakaszos footgolf pályán.
NŐI kategória
Legjobb eredmény: Kuchta Dóra aranyérem!
Szokásunknak megfelelően ezúttal is kezdjük a hölgyekkel a forduló beszámolóját. Egyletünket ezúttal egyedül Kuchta Dóra képviselte, aki remek teljesítményt nyújtott a legutóbbi footballgolf versenyen, így nagyon reménykedtünk, hogy a lendület nem törik meg és újabb diadalnak tapsolhatunk a footgolf verseny után is. Nos a diadal meglett, katarzis viszont nem volt, mivel az első két helyen holtverseny alakult ki. A szerencse ezúttal Dóri mellett állt és így az ötödik forduló győztesének vallhatja magát.
MEN kategória
Legjobb eredmény: Török Tamás kilencedik hely!
Itt már jóval több játékossal képviseltettük magunkat, a következők voltak a szereplők.
Nagy István a VB-re készülve többször is teljesítette már az itt rá váró 18 szakaszt. Általában azért jobb eredménnyel, mint ezen a versenyen, hiszen az elért eredménye a 43. helyre volt elegendő. Örvendetes, hogy legalább a double bogey-k elkerülték (kivéve a 15-ös szakaszt), de a hét bogey, igencsak soknak mondható, eredménye +8.
Mikulik Norbert már sikeresebb volt, hiszen fele annyi hibát vétve a 27. helyen sikerült zárnia. Érdekes, hogy itt is megvolt a double bogey és társult mellé öt bogey is, de valamelyest ellensúlyozni tudta az elért három birdie-vel, eredménye +4.
Nagy Balázs 15. helyen végzett, szintén felezte az utána végző Norbi eredményét, itt is megvolt a double bogey és négy bogey, viszont a birdie-k száma 4, ami szépen javította az összképet, eredménye +2.
Frech Attila szintén 15. lett, tőle ez nagyon biztató eredmény, hiszen még a kezdeteknél jár. Négy bogey, egy double bogey, négy birdie a lőlapon, eredménye Baluéhoz hasonlóan +2.
Török Tamás érte el ebben a kategóriában a legjobb eredményünket, a TOP10-ben, a 9. helyen zárt. Négy bogey, egy double bogey, négy birdie és egy Eagle(!), eredménye PAR.
SENIOR kategória
Legjobb eredmény: Zsuppán Péter bronzérem!
A hölgyek kategóriája mellett, ez szokott a legsikeresebb kategóriánk lenni, és ezúttal sem volt másképp.
Kuchta Attila a 29. helyen zárt, birdie nélkül maradt, így a kilenc bogey és egy double bogey által elért eredmény sajnos nem tudott javulni, eredménye +11.
Dreilinger Nándor a 23. helyen zárt, végre egy double bogey mentes kártya, viszont az egy birdie, jelentősen nem tudta javítani az eredményét, eredménye +8
Csőre Csaba sem ilyen lovat szeretett volna magának, és bizonyosan a 20. helynél előrébb szeretett volna végezni, de sajnos itt is hiányoztak a birdie-k. Bár szerencsére nem hemzsegtek a double bogey-k (egy, sem volt), de azért a hat bogey, rossz irányba tolta az eredményt, eredménye +5
Biró László a 15. helyen zárt, a kártyáján összesen hat PAR eredmény található. Nála szinte minden lyukon kilengett az inga, egy double bogey, hat bogey, öt birdie, eredménye +3.
Juhár Tamás, Lacival holtversenyben a 15. helyen zárt. Ő nagyon vigyázott a PAR eredményekre, hiszen tizenkét szakaszon is sikerült megőriznie azt. Itt is volt double bogey, mégpedig kettő, és szintén kettő bogey került a kártyára. Madarak tekintetében 1 Birdie és egy Eagle került a ketrecbe, eredménye +3.
Flink János eggyel jobb eredménnyel és öt pozícióval zárt jobban, mint Tomi és Laci, a 10. helyen. Az Ő kártyáján is megjelent egy double bogey (ez egy ilyen nap volt), valamint öt bogey, viszont itt kicsit jobban nézett ki a kompenzáció, amely három Birdie és egy Eagle képében jelent meg, eredménye +2.
Bendly András szintén a 10. helyen zárt, Ő is vigyázott a PAR eredményekre, Tomihoz hasonlóan tizenkét szakaszt teljesített PAR-on. Mellette két birdie és négy bogey. Örvendetes, hogy nem volt double bogey, eredménye +2.
Karakas Attila 5. helyen zárt. Az első rúgás rögtön out, az első szakasz triple bogey, ezen kívül egy eséssel tarkított double bogey, valamint egy sima bogey - ezek a pluszok, amik rosszak. Viszont 10 PAR és öt birdie kicsit kiegyenesítette a rossz kezdést, eredménye +1.
Zsuppán Péter a második legjobb eredményt elérve (végre mínusz) a 3. helyen zárt (egyenlő eredménynél nem neki kedvezett a szerencse). Attila eredményéhez hasonlóan csak három pályát bogey-zott, tizenegy PAR eredmény és három birdie mellett még egy Eagle is a fészekbe került, eredménye -1.
Nyilatkozat: Kuchta Dóra (NÖI kategória aranyérmese): Nem hiszem, hogy ezt a versenyt valaha a kedvenceim közé fogom sorolni. A szakadó eső miatt megváltoztak a pálya adottságai, nem tudtam alkalmazkodni a körülményekhez, ebből kifolyólag a játékot sem élveztem. Az idő múlásával az időjárás egyre szélsőségesebbé vált, ezért még jobban kellett figyelnem, hogy ne sérüljek meg a fontosabb versenyek előtt. Szerencsére a fordulót megnyertem, de úgy gondolom, hogy ezen a napon a teljesítményem nem olyan színvonalú volt, amiért megérdemeltnek érezhetném a győzelmet. Azonban a bajnokság végéhez közeledve minden elsőség kulcsfontosságú, így a jövőben törekedni fogok arra, hogy a játékom minél kiegyensúlyozottabb legyen.
Hajrá Lilák!