Dátum: 2024 április 16. (kedd) | Csongor

hírek

Footgolf Országos Bajnokság 10. forduló

2019.10.06. Kisoroszi
Footgolf Országos Bajnokság 10. forduló - Záró forduló

A 10. fordulóval befejeződött a pontvadászat a bajnokságban - minden helyezés eldőlt - már csak a csapatdöntő van hátra, mely október 20-án Zircen kerül megrendezésre.

Az utolsó forduló ritkán hoz kiemelkedő eredményeket, mivel a riválisok egy flight-ban szerepelnek, így a versenyzők számára csak az a fontos, hogy a vetélytársaiknál jobb, vagy legalább azonos eredményeket érjenek el (vezetésük esetén). Ez alkalommal sem volt ez másképp.

Az évközben szerzett ragyogó eredményeknek ezen a versenyen kellett meghozniuk a gyümölcsöt, jelentem sikerült leszednünk a termést, igazán kiemelkedő eredményeink (is) születtek.

Női versenyzőnk Hámori Renáta a footgolf bajnokság küzdelmeiben ebben az esztendőben nem vett részt, mivel ez az év számára az Anyaságról szólt. Szerencsére a Footballgolf versenyeken részt tudott venni így ott a világbajnoksághoz hasonlóan szép eredményt várunk tőle. Döntő forduló október 23!

Vissza a footgolfra, ebben az esztendőben igazán erősek a szenior kategóriában és csapatban voltunk.

Szenior kategóriában 2 UTE versenyző is felfért a dobogóra (Bíró László 1. Zsuppán Péter 3. helyezés) és 4 játékosunk végzett az első 10-ben.

Férfi kategóriában nagyszerű hajrájának köszönhetően Flink János révén egy 6. helyet sikerült megcsípnünk, abszolút kategóriában pedig négy játékosunk is az élmezőnyben végzett.
Örvendetes még, hogy a csapatdöntőre a 3. helyen kvalifikálta magát egyletünk (még úgy is, hogy játékosaink a 9. fordulóban nem vettek részt), ott mindenképp legalább ez a helyezés lesz az elvárt cél, bár titkon azért a legfényesebb éremre vágyunk.

Összegzésül: Soha rosszabb szezont, de jobbat mindenképp!

A 10. fordulóban a játékosaink a következőképp szerepeltek.

Összegezve a helyezések, valamint a különböző kategóriákban a 10-be jutott versenyzőink eredményei a következők:

Szenior kategória
2. Zsuppán Péter UTE
3. Karakas Attila UTE
5. Bíró László UTE
10. Kocsis Sándor UTE
10. Csőre Csaba UTE

Csapat 4. UTE (Zsuppán Péter, Karakas Attila, Bíró László, Flink János)

Bajnokság végeredménye kategóriánként:

Szenior kategória
1. Bíró László UTE
3. Zsuppán Péter UTE
4. Karakas Attila UTE
10. Kocsis Sándor UTE
11. Füzesi Zsolt UTE
13. Csőre Csaba UTE
14. Juhár Tamás

Csapat kvalifikáció
3. UTE

Abszolút kategória
5. Bíró László UTE
9. Zsuppán Péter UTE
10. Flink János
11. Karakas Attila UTE

Férfi kategória
6. Flink János

Hajrá Lilák!
Gatulálunk versenyzőinknek!

hírek

információk

történet

Footgolf / Footballgolf szakosztály a Facebookon!

Képek

Challenge day 2019 című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41