Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

Footgolf Országos Bajnokság 4. forduló

2019.06.23. Zirc
Footgolf Országos Bajnokság 4. forduló

A negyedik fordulóval folytatódott a hazai footgolf bajnokság, melynek végén lila-fehér érmeknek tapsolhattunk, köztük aranyéremnek is.

Történelmi eseménnyel kezdődött a verseny, ugyanis itt húzhatták fel egyesületünk játékosai első alkalommal az UTE címeres mezt. A szerelés mindjárt szerencsét is hozott, vagy csak növelte a játékosok önbizalmát, hogy egy íly neves egyesület mezében léphetnek pályára.

A Senior 1. hely mellett az Abszolút kategória 3. helyén (is) végzett Karakas Attila -11-es eredménnyel. Aki a hármas holtverseny végén szlovák és magyar ellenfelét győzte le a szétrúgásban 3-2-0 arányban. A szétrúgás esetén a lyuk körül a green közelében 10-11 méteres távolságban  5 “büntető” pozíció kerül kijelölésre, ahonnan a játékosok váltott sorrendben megpróbálják a lyukba juttatni a labdát. 
Az első pozícióból senki sem volt eredményes, ugyanez a helyzet állt elő a második pozíciónál is, így két kör után 0-0-0 eredményt mutatott a tábla. A harmadik pozíció végre találatot is hozott, Karakas Attila magabiztos rúgással juttatta a labdát a lyukba, a többiek itt is eredmény nélkül maradtak. A negyedik pozícióból Karakas ismét magabiztosan passzolta meg a bogyót, mely igy a lyukba került, mint ahogy szlovák ellenfeléjé is. Négy kör után 2-1-0 volt az állás, így Karakas magabiztosan állhatott az utolsó elrúgó mögé. Ám előbb még szlovák ellenfelének akadt dolga, aki nem hibázott, így az már bizonyossá vált, hogy a harmadik játékos kiszállt a “táncból”. Karakas utolsó rúgásán múlt, hogy véget ér a szétrúgás, avagy folytatódik a hirtelen halállal! Karakasnak helyén volt az (UTE) szíve, így magabiztosan abszolválta az utolsó rúgását, így kialakult a számunkra kedvező végeredmény 3-2-0.

Ez az UTE játékosok számára már a harmadik szétrúgás volt aznap, mivel másik két játékosunk is túlórázásra kényszerült.

Kronológiai sorrendben haladva... 
Zsuppán Péter állt elsőként az elrúgó pontokhoz aki ellenfelével egyetemben -10-es eredménnyel zárt. A tét nem volt kicsi, mivel a Senior 2. hely mellett, az abszolút 6. helyért is folyt a csata. Az első pontról, mindkét játékos hibázott, nem tudta lyukba juttatni a labdát - furcsa ezt kijelenteni, de ezen a szinten ezek már hibának számítanak. Következett a második elrúgási pozíció, újabb hibákkal, viszont a harmadik pöttynél megtört a jég, Zsuppán tette a dolgát és a lyukba varázsolta a pettyest. Negyedik pozíció eseménytelenül telt, újabb két kimaradt kísérlet. Az ötödiknél egyenlített az ellen, nyomást helyezve Zsupira, aki csak miliméterekkel vétette el a célt. Következett a hirtelen halál, első-második lyuknál kimaradt kísérletek. Reménykedve vártuk a harmadik lyukat, ahol Zsupi már eredményes volt. A történelem ismételte önmagát, Zsupi lemásolva a harmadik lyukon végrehajtott rúgását, ismét eredményes volt, így ellenfelének nem maradt más hátra, minden áron sikeres rúgást kellett végrehajtania, hogy versenyben maradhasson. A történelem itt is ismétlésbe bocsátkozott a kísérlet kimaradt, így Zsupinak szólhatott a taps 2-1.

Másodikként Flink János állt az elrúgó pontokhoz, aki -9-es eredménnyel teljesítette versenyben a 18 lyukat, mivel ellenfele is így tett, következhetett a szétrúgás a férfi kategória 5. helyéért a már megismert módon. 
Első lyukat elkerülték a rúgások, Flink a másodikat is kihagyta, viszont ellenfele sikeres rúgást hajtott végre, így ott az előny. A harmadik lyukon következett az egyenlítés, a negyediket, ötödiket mindkét játékos sikeresen teljesítette, először az egyik, utána a másik volt sikeres “nyomás” alatt, így itt is jött a túlóra. Visszatértünk az egyes rúgó pozícióhoz, amelyet aznap még senki nem teljesített sikerrel, az ellen ennek megfelelően hibázott is, viszont Flink végrehajtotta a nap csodáját és sikeres rúgással maga javára döntötte el a párharcot 4-3.

Játékosaink kíváló összesített teljesítménye azt eredményezte, hogy a csapat “befutott” a 2. helyre, így téve teljessé az UTE napot.

Összegezvén:
Csapat 2. hely UTE

Abszolút kategória
3. hely Karakas Attila UTE
6. hely Zsuppán Péter UTE
8. hely Flink János UTE

Férfi kategória
5. hely Flink János UTE

Senior kategória
1. hely Karakas Attila UTE
2. hely Zsuppán Péter UTE
6. hely Kocsis Sándor UTE
7. hely Bíró László UTE
9. hely Füzesi Zsolt UTE

Gratulálunk a kiváló eredményekhez!
Hajrá Lilák!






 
 
 

hírek

információk

történet

Footgolf / Footballgolf szakosztály a Facebookon!

Képek

NAPKÖZIS TÁBOR 2023 című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41