Dátum: 2022 január 21. (péntek) | Ágnes

hírek

HUNGARIAN WINTER FOOTBALL-GOLF TOUR

HUNGARIAN WINTER FOOTBALL-GOLF TOUR 2021 3. és 4. forduló

Rohamléptekben haladunk, vasárnap került lebonyolításra a téli Football-Golf bajnokság 3., 4. fordulója, így már a bajnokság alapszakaszának kétharmadát teljesítették a játékosok.

A szokásos helyen (Lakitelek), a szokásos pályán és a szokásoknak megfelelően új akadályokkal tarkított pályán döntötték el, kik a forduló legjobbjai.

A két forduló alatt a pályán nem kerül sor változtatásra, így az is érdekes, hogy mennyit tudnak fejlődni a játékosok az első körös teljesítményükhöz képest. Ez alkalommal – ahogy az eredményekből kiderült - igencsak nehéznek mondható pályát sikerült a versenyzők elé varázsolni, nem abszolváltak PAR alatti eredményeket a játékosok. 

Szerencsére az időjárás ezúttal sem a csúnyábbik arcát mutatta, sőt a harmadik fordulóra gyönyörű napsütéses időben került sor.

A téli fordulóban - a bajnokság küzdelmeihez hasonlóan - csak abszolút és női kategóriában versenyeznek a játékosok. Nézzük mi történt a fordulókban, először vegyük górcső alá a harmadik fordulót, természetesen szem előtt tartva az UTE játékosok eredményeit.

A harmadik fordulóban a női mezőnyt uralták játékosaink, Kuchta Dóra (15 éves hölgy) leigazolása után az első UTE versenyén mindjárt sokkolta a mezőnyt és elhozta az első helyet. Bár tudtuk kit igazoltunk, azért ez igencsak kellemes meglepetés volt számunkra. Hámori Renáta szintén UTE a második helyet kaparintotta meg. Reni szeme időnként elkalandozott a környéken futkározó gyermekei felé, sérülés is hátráltatta, így az összpontosítás nem lehetett és nem is volt teljes. Mindazonáltal az ilyen körülmények között elért ezüst kiváltképp szépen csillog. És még mindig nincs vége, a Dórihoz hasonlóan szintén ifjú hölgy Nagy Vivien UTE, egy rúgással maradt le a hármas UTE sikerről, így más szín is felkerült a dobogóra. Ezen egyáltalán nem bánkódtunk (talán csak Vivi, de Ő sem azért), mert egy olyan versenyzőnek – Bérczes Katalin - sikerült megszereznie a harmadik helyet, aki sportemberi nagyságáról tett tanúbizonyságot azzal, hogy egyáltalán elindult a versenyen a családjában történt súlyos tragédia után (bátyját veszítette el Covid fertőzésben). Úgy gondoljuk az, hogy végig tudta játszani a versenyt és még a dobogóra is felért, elképesztő erős lélekről árulkodik. Molnár Anita UTE ezúttal egy kicsit visszaesett formájában, elbizonytalanodott, lelki válságban van, próbálunk segíteni neki. Kicsit nagyobb hangsúlyt próbálunk fektetni a későbbiekben a fejlődésére, mert képességei megkérdőjelezhetetlenek.   

Az abszolút kategóriában, megszereztük az érmek kétharmadát. Bosszantó viszont, hogy a legfényesebbet elorozták előlünk, persze azért a másik két érem is szépen csillog, főleg látva a mögöttes teljesítményt. Második helyen zárt Karakas Attila UTE, míg a harmadik hely, egy play off keretein belül dőlt el Flink János UTE javára. A play off előtt már tudtuk, hogy lila lesz a bronz, hiszen Jani ellenfele Zsámboki Sándor UTE volt. A tíz között még egy játékosunk végzett Frank van Maurik UTE, aki a hetedik helyet szerezte meg.

HUNGARIAN WINTER FOOTBALL-GOLF TOUR 2021 – 3. fordulójának eredménye

ABSZOLÚT KATEGÓRIA

2. helyezett: Karakas Attila UTE

3. helyezett: Flink János UTE

NŐI KATEGÓRIA

1. helyezett: Kuchta Dóra UTE

2. helyezett: Hámori Renáta UTE

Nem kellett sokat várni a Tour negyedik fordulójára, ahol a hűvösnek ígérkező időjárás miatt a harmadik forduló flight-beosztását megtartva, ám más induló szakaszról kezdték meg a játékosok a pálya teljesítését, így biztosítva, hogy ne legyen sok szünet a két forduló között. Tehát már pályaismerettel, meleg izmokkal kezdődött meg a negyedik forduló.

Női versenyben, Hámori Renáta nem indult (rá maradtak a gyermekek), így helyet biztosított férjének Hámori Ferencnek, hogy tesztelje képességeit. A dobogó színe az első két helyen nem változott, csak a szereplők, újfent kettős UTE győzelmet regisztrálhattunk a női mezőnyben. Ezúttal Nagy Vivien UTE már nem maradt le a dobogóról, oly annyira, hogy a legfelső fokán találta magát, hiszen ez alkalommal ellentmondást nem tűrően utasította maga mögé a mezőnyt. A második helyen ezúttal Kuchta Dóra végzett, aki hamar megtapasztalhatta: „a dicsőség múlandó”, „nehezebb megvédeni, mint megszerezni” sztereotípiák igenis léteznek, valósak. Azonban nem kell szégyenkeznie az elért második helyért, hiszen két versenyen egy arany, egy ezüst nem szorul magyarázatra. Molnár Anita UTE ezúttal a hatodik helyen végzett, jelentősen növelve pontjai számát, mellyel összetettben az ötödik helyen áll.

Az abszolút kategóriában ismét ezüst-bronz volt az érmek színe, viszont a második helyen más név villant. Hámori Ferenc pályaismeret nélkül (ő nem játszott a harmadik fordulóban) hatalmas bravúrral húzta be a második helyet, míg a harmadik helyen ismét Flink János végzett és ismét play off után szerezte meg a bronzot, ezúttal Bíró László UTE (4.) volt az áldozat. A hidegben melegséggel tölthette el szívünket, hogy hat játékos is a TOP10-ben végzett. Frank van Maurik UTE az ötödik, Karakas Attila UTE a hatodik, míg Kocsis Sándor UTE a kilencedik helyre elegendő eredményeket érték el.

HUNGARIAN WINTER FOOTBALL-GOLF TOUR 2021 – 4. fordulójának eredménye

ABSZOLÚT KATEGÓRIA

2. helyezett: Hámori Ferenc UTE

3. helyezett: Flink János UTE

NŐI KATEGÓRIA

1. helyezett: Nagy Vivien UTE

2. helyezett: Kuchta Dóra UTE

Nyilatkozat:

Kuchta Dóra (3. forduló, női első helyezett): Nagyon vártam a versenyt, hogy teszteljem az eddigi tudásomat. A kezdőrúgásaim már biztosak, viszont a befejezéseimen van mit javítanom. A fordulók alatt sok tapasztalatot szereztem, remélem tudok majd belőlük profitálni. Ez volt az első győzelmem, ami nagy motivációt jelent számomra a későbbiekre nézve.

Nagy Vivien (4. forduló, női első helyezett): A 3. fordulóban a jó idő ellenére sem sikerült elérnem, amit szerettem volna, 1 rúgással sajnos lecsúsztam a dobogóról. Ezalatt a kör alatt legalább meg tudtam ismerni a pályát és a labdámat is. Ezeknek köszönhetően a következő fordulóban sikerült az első helyet megszereznem ebben a szoros mezőnyben. Bízom benne, hogy a következő fordulókon is részt tudok venni és sikerül ismét dobogón végeznem.

 

hírek

információk

történet

Footgolf / Footballgolf szakosztály a Facebookon!

Képek

Atlétika sportnap az UTE-ben! című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41