Dátum: 2020 június 7. (vasárnap) | Róbert

hírek

INTERNATIONAL WINTER FOOTGOLF TOUR

International Winter Footgolf Tour (IWFT) 6. záró forduló

Szlovák-Magyar Bajnokság (2020.03.15. Balatonudvari)

A hatodik fordulóval befejeződött az International Winter Tour 2020 sorozata.

A vírus és a nemzeti ünnep árnyékában, megfelelő óvintézkedések mellett került sor a zárófordulóra, ami igazából már csak arról szólt, őrizd meg a jó helyezésed, vagy kockáztass a jobb eredmény elérésének érdekében.

Itt-ott feltűnt egy két kokárda, egy-két szájmaszk, kesztyűk, de a versenyzők arcán látszott a bizakodás és az elszántság, persze hiányzott a szokásos picsi-pacsi és más jellegzetes üdvözlési koreográfiák.

Nos, összességében megállapítható, nagy meglepetés nem történt az esélyesek megőrizték pozíciójukat, a kockáztatók igazából semmit nem nyertek, igaz nem is veszítettek. A vírus miatt nem fagytak le az UTE játékosok szoftverei, bár azért vétettek néhány teljesen megmagyarázhatatlan hibát, szerencsénkre ez szinte a teljes mezőnyre igaz volt.

Az utolsó fordulóban, soha nem az a fontos milyen helyezést érsz el, hiszen ekkor már az egy flightban szereplő ellenfelek, csak egymást figyelve igyekeznek megőrizni pozíciójukat. Ekkor szokott előfordulni, hogy a következő flightban szereplő játékosok űreredményeket rúgva előznek (ez azért a ritkább), most nem történt ilyen, a szinte borítékolható végeredményt hirdették ki – még ha virtuálisan is – a rendezők.

Sajnos a szlovák versenyzők távol maradtak a versenytől – nagy sajnálatunkra, így Lucia Čermáková debütálása újfent tolódik - így még egyszerűbbé vált a képlet.

Haladjunk kategóriáról kategóriára.

Csapat (CSAPATARANY!):

1. UTE
Csapatban az már biztos volt, hogy egyletünk első helye nem vehető el, így a csapatdöntőbe első helyen kvalifikáltuk magunkat - pechünkre így is az egyik legerősebb csapat lesz az ellenfelünk a négyközé jutásért.
Viszont, ha rajtuk túljutnánk, máris éremért szállnánk harcba. Nagy tehát a tét, de erről bővebben alkalomadtán ejtünk szót.

Szenior (ARANY! / EZÜST! / BRONZ! / 4. / 9. hely, öten a tízben):

1. Bíró László UTE
2. Zsuppán Péter UTE
3. Karakas Attila UTE
4. Kocsis Sándor UTE
9. Csőre Csaba UTE

Férfi (BRONZÉREM!):

3. Flink János

Abszolút (BRONZÉREM! / négyen a tízben):

3. Zsuppán Péter UTE
4. Bíró László UTE
6. Flink János UTE
8. Karakas Attila UTE

Összességében elmondható, kiválóan szerepelt egyletünk és egyletünk versenyzői, hiszen az összesítésben megszerzett 2 ARANY / 1 EZÜST / 3 BRONZ, fantasztikusnak mondható teljesítmény!

Úgy gondoljuk, a helyes úton jár egyletünk. Most megkezdjük felkészülésünket a csapatdöntőre és az új szezon első versenyeire (egyelőre mindenki az utasításokat betartva, egyénileg készül), terveink között szerepel, a kissé passzívabb női és férfi versenyzőinket is visszacsábítani a versenypályára.

Szlogenünk: TÖBBEN, EREDMÉNYESEBBEN!

Hajrá Lilák!

 

hírek

információk

történet

Footgolf / Footballgolf szakosztály a Facebookon!

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41