Dátum: 2020 október 25. (vasárnap) | Bianka

hírek

MAGYAR FOOTBALLGOLF BAJNOKSÁG 2020

MAGYAR FOOTBALLGOLF BAJNOKSÁG 2020
2020.09.13. 4. forduló / Lakitelek – Hungarikum Liget

Az egy héttel korábban megrendezett footgolf verseny után a Footballgolf bajnokság 4. fordulója került megrendezésre a Lakiteleken kialakított pályán. A pálya ilyenkor kis átalakításon esik át, felkerülnek a pályára az akadályok, amelyek kissé (néha nagyon) nehezítik a játékosok dolgát. Ebben a sportágban a legkisebb koncentráció hiány is mérhetetlen „károkat” tud okozni a játékosoknak.

Az időre igazán nem lehetett panaszunk, gyönyörű napsütés, felhőtlen égbolt, 30 fok feletti hőmérséklet, nos ez a strandolók ideje volt. A játékosoknak nem annyira ideális, hiszen a tűző napon 5 óra kőkemény koncentráció, nem teszi egyszerűvé a helyzetet, de végül is az élmezőny, már hozzászokott ezekhez a körülményekhez és kezelni is tudja. Szerencsére lányaink, fiaink az élmezőnyben, annak is az elején foglalnak helyet a ranglistákon.

Elöljáróban annyit, nem lehet már lilább a dobogó...

A szokásoknak megfelelően a páros küzdelmekkel indult a nap, igencsak motiválóra sikerült kialakítani a pályaszakaszokat, még az eddigieknél is nagyobb koncentrációt igényelt a pálya teljesítése.

A párosok versenyében igazán nagy küzdelem alakult ki az érmes helyekért, hiszen az első és a harmadik helyről is a szétrúgás döntött a végén.

Utaltunk már a pálya nehézségére, nos a megítéléssel nem lőttünk mellé, a párosok közül összesen két páros volt képes mínuszban zárni a 18 lyukat, mínusz kettes eredménnyel zártak. Így az első két hely eldöntéséhez szétrúgásra volt szükség. Nagy örömünkre ebben a párosításban volt egyik nagyszerű párosunk, a Csőre Csaba/Ranga László páros. A szétrúgás igazán kiélezett csatát hozott. A nemzetközi szabályoknak megfelelően először egy lyukon próbálták a párosok a maguk javára billenteni az eredményt. Egyikük fáradozása sem járt eredménnyel, így következhetett a „hirtelen halál”. Ez a játékforma a 11-es párbaj 5-5 utáni lebonyolításához hasonlatos, az első különbségnél vége a párbajnak. Maga a feladat annyi, hogy egy adott meghatározott helyről be kell rúgni a lyukba a labdát, ez esetünkben nagyságrendileg 10 méter távolságból történt, annyi nehezítéssel, hogy a zászló kikerült a lyukból. Ennek két oka volt, mivel a lebonyolítás egyenlő esélyeket teremt, az első pár első rúgóját a másik pár nem nézheti, így megpróbálták a hangot is kivenni a játékból az által, hogy a labda nem csapódhatott a zászlóhoz. A másik ok pedig, zászló nélkül nehezebb a célzás. Sorsolással dőlt el, ki kezdi a párbajt, nem mintha sok jelentősége lenne, bár azért a nézők morajából lehet következtetni erre-arra. Nos az első páros (Royal) rúgása után volt is moraj, de ez olyan megfejthetetlen volt, nem lehetett kiérezni mi történt. Eláruljuk, millimétereken múlott a siker. Nem lehet tudni, hogy az UTE páros rúgásánál, a rúgást elvégző Csőre Csaba megsejtette-e (vagy megsúgták) mi történhetett, minden esetre Csabából áradt a nyugalom. Ennek meg is lett az eredménye, hihetetlen magabiztossággal belsőzte a labdát a lyukba. Így az első hely az UTE párosának kezébe került. A másik párosnak sincs oka a bánatra, hiszen ez a vereség nem jelent kevesebb pontot, csak a helyezés dőlt el. Mondjuk azért az arany szebben csillog.

A harmadik helyhez PAR eredményre volt szükség,  amit a mínusz kettes eredményhez hasonlóan szintén két páros teljesített. Így ez esetben is a szétrúgás volt hivatott dönteni a helyezésekről. Itt nem volt sok izgulni valónk, hiszen mindkét páros az UTE színeiben állt rajthoz. Itt nem volt szükség extra párbajra, a Füzesi Zsolt/Emmer Tamás páros egy lyukon megkaparintotta a harmadik helyet a Frank van Maurik/Karakas Attila páros elől. Érdekesség, hogy Emmer Tamás szinte bárkivel képes párosban odaérni a dobogóra, persze Füző azt nyilatkozta, neki köszönhető a siker, de hát tudjuk a pároshoz két ember kell…

Túlesvén a párosok okozta izgalmakon, nézzük mi történt az egyéni versenyben. Mivel a játékosok pályaismerettel kezdik meg az egyéni versenyt, abban reménykedtünk, kicsit sikerül lejjebb tornászni a rúgásszámokat, nem tévedtünk valóban így lett. Előzetesen úgy kalkuláltunk, mínusz 4, mínusz 5 már győzelmet ér, nézzük valójában milyen eredményre volt szükség.

Hölgyek versenyében ezúttal egy játékosunk mérette meg magát Molnár Anita személyében, aki ezen az igencsak nehéz pályán 93 rúgással megszerezte az első helyet (hol van már a gyengébb pályán elért 100 fölötti eredmény!). Meglátszik a játékán a gyakorlás, sokkal magabiztosabbak a mozdulatai és a férfiakkal ellentétben szinte stressz nélkül abszolválja a pályát, nem görcsöl, csak lazán passzolgatja a labdát a lyukakba. Ha a hosszú rúgások is megjönnek, még nagyobb tényező lehet a sportágban. Drukkolunk neki.

Elérkeztünk az utolsó szakaszhoz a férfi nem versenyéhez, melyet ebben a bekezdésben kezdünk boncolgatni.

Kocsis Sándor a 20. helyen zárt +18-as eredményével. Úgy abszolválta a pályát, hogy sajnos nem sikerült egyik szakaszon sem mínuszt rúgnia. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy nagyon fáradtan érkezett a versenyre, szinte alvás nélkül vette fel a harcot az elemekkel. A párosban még kitűnően tartotta magát, hiszen párjával Bíró Lászlóval az ötödik helyet sikerült elcsípniük. Reményeink szerint a következő fordulóban egy pihent, koncentrált Sándort láthatunk remek eredménnyel.

A kissé kellemetlen eredmény után viszont igazán kellemes meglepetésként Füzesi Bence 4 mínuszt is rúgva plusz 4-es eredményével a 13. helyen zárt az abszolút kategóriában. Hiába, nem esett messze az alma a fájától. Ha így halad, hamarosan megszorítja az „öreget”…

Szintén 13. helyen zárt plusz 4-es eredménnyel Flink János, aki 5 mínuszt rúgva érte el ezt az eredményt. A mínuszok elegek, most már csak a PAR-okra kell koncentrálnia a jó eredmény eléréséhez. Úgy látjuk jó úton halad, egyre jobb teljesítményt nyújt ezen a pályán, bár az Ő kimondott közege a Footgolf pálya.

Értelemszerűen egyre jobb eredmények fognak következni, hiszen „alulról” kezdtük az eredmények taglalását.

Elérkeztünk Emmer Tamáshoz – bár Ő biztosan boldogabb lenne, ha később következne a felsorolásban. Tamás 6 birdie-t abszolvált a 18 lyukon, ami igazán kiválónak mondható, a verseny győztese sem rúgott ennél több mínuszt. Kicsit borzolja a kedélyeket a két double bogey, ami ugye négy kínkeservesen megszerzett mínusznak intett búcsút. Ezen kívül volt még négy sima bogey, így a végeredmény plusz 2, ez a kilencedik helyhez volt elegendő. Kicsit jobban kellene koncentrálnia a PAR eredményekre, hiszen például aki ezen a versenyen PAR eredményt rúgott, az az ötödik helyen tudott végezni.

Végeredményben megegyező (plusz 2, kilencedik hely), bontásban viszont igencsak különböző eredménnyel zárt Csőre Csaba: 10 PAR, 4 mínusz. Ha plusz kettő a vége és 14 lyuk eredménye mínusz 4, akkor joggal vetődik fel a kérdés, vajon mi történt azon a még nem ismert 4 lyukon, hogy így leromlott ez az eredmény. Nos elárulom 3 pályán 3 bogey, ez azért benne van a pályában, ezt nem kell szégyellni. Ami viszont a kettesen történt, az nehezen igazolható, egy tripla bogey-val abszolvált lyuk, már igencsak a tűréshatáron túl van. Viszont ami örvendetes, hogy tudott regenerálódni ebből a szörnyűségből. Ezért mindenképp dicséretet érdemel.

Csaba páros partnere Ranga László, joggal örülhetett partnere legyőzésének, viszont kitörő örömre azért neki sem volt oka, hiszen a nyolcadik helynél azért jobbra számított. Az Ő játéka kiegyensúlyozott volt, csak kevésnek bizonyultak a mínuszok (kettő darab volt ebből a fajtából). A plusz egyes eredményt a három bogey „okozta”. Örvendetes, hogy feltűnően sok PAR eredményt ért el, már kiszámolhatta mindenki, de azért leírom: 13 lyukat zárt PAR eredménnyel, soha rosszabbat.

Felfelé a csúcshoz vezető úton következő játékosunk Frank van Maurik, aki PAR eredménnyel abszolválta a 18 lyukat. Holland légiósunk a párosban partnerével Karakas Attilával kicsit bajba került, mert nem igazán érezték a játékot. Franknak a befejezései, Attilának a közelítői voltak pontatlanok. Pánikba is estünk mi lesz így, ha már segíteni sem tudják egymást. Szerencsére nagyobb baj nem történt. Ehhez nagyban hozzájárultak a páros versenyen történtek. Az utolsó lyukon egy nagyszerű kezdőrúgást láthattunk, ami inkább közelítőnek illett be, nagyjából 10 méterre landolt a lyuktól. Ezt a kezdőrúgást Frank birdie-re váltotta 10 méterről, ami visszaadta az önbizalmát. Márpedig, ha egy hollandnak önbizalma van, az mindig kifizetődő. 5 birdie, PAR végeredmény, az ötödik hely szinte kifogásolhatatlan. Főképp úgy, hogy tudjuk északi versenyzőinket kissé jobban megviseli ez az őrületes meleg. Felicitatie Frank!

El is érkeztünk a dobogósokhoz, Füzesi Zsolt a páros után ismét szétrúgásra kényszerült, mivel ezúttal is holtversenyben végzett. Egyre jobban kezd alkalmazkodni a játékhoz, kezdi legyűrni a gyengeségeit és egyre többször veszi hasznát az erősségeinek, már kifejezetten alapozni is tud rájuk. A versenyben 6 birdie-t és egy Eagle-t ért el, ami mínusz 8-as eredmény lett volna, ha nem lettek volna a pluszok. De sajnos voltak, nem is kevés, szám szerint 5, így a mínuszokból 3 maradt. Mínusz négy a győztes eredmény, így elmondhatjuk, igazán közel volt, hogy az első helyért csatázzon a végén és ne a másodikért. Érdekes módon párosban társával Emmer Tamással a van Maurik/Karakas  párossal rúgtak szét a jobb helyezésért, ahol siker koronázta próbálkozásukat. Az egyéni szétrúgásnál megint Karakas Attilát fújta elébe a szél, ám ez esetben ellenfele örülhetett, így Fűző a harmadik helyen zárta egyéniben a napot.

Mint az előzményekből kiderült Karakas Attila szintén mínusz 3 eredménnyel zárt, ám a szétrúgás után ő szerezte meg a második helyet, vigasz az elvesztett páros szétrúgás után. Ezen a napon a 15-ös szakasszal meggyűlt a baja, a páros és az egyéni győzelem is azon a szakaszon ment el. Pedig csak egy igen egyszerű feladatot kellett volna megoldania/megoldaniuk. Egyik alkalommal sem sikerült, kétszer lépett ugyanabba a folyóba.

És most szólaljanak meg a fanfárok, elérkeztünk a győztes versenyzőhöz, lehull a lepel a kilétéről. Aki nem más (dobpergés), mint Bíró László, aki újra régi fényében ragyog, egyre több örömet szerezve egyletünknek. Laci a kiegyensúlyozottságának köszönheti a sikert, hiszen 6 birdie mellé csak egy bogey jutott, sajnálatosan az double volt. Igaz, a double bogey elvitt a mínuszokból kettőt, de így is elegendő maradt a győzelemhez, hiszen ezen a napon a mínusz négyes eredménynél nem akadt jobb.

Következzenek a végeredmények (TOP 10):

MAGYAR FOOTBALLGOLF BAJNOKSÁG 2020

4. forduló / ABSZOLÚT

1. Bíró László (68) UTE
2. Karakas Attila (69) UTE
3. Füzesi Zsolt (69) UTE
5. Frank van Maurik (72) UTE
8. Ranga László (73) UTE
9. Csőre Csaba (74) UTE
9. Emmer Tamás (74) UTE

 

MAGYAR FOOTBALLGOLF BAJNOKSÁG 2020

4. forduló / NŐI

1. Molnár Anita (93) UTE

 

MAGYAR FOOTBALLGOLF BAJNOKSÁG 2020

4. forduló / PÁROS

1. Csőre Csaba/Ranga László (70) UTE
3. Füzesi Zsolt/Emmer Tamás (72) UTE
4. Frank van Maurik/Karakas Attila (72) UTE
5. Bíró László/Kocsis Sándor (73) UTE
6. Flink János/Izsák Lajos (77) UTE/MILAN

 

Nyilatkozatok:
 

Molnár Anita UTE (női kategória 1. hely)

Idén tavasszal ismerkedtem meg a footballgolf-al. Rögtön megtetszett és szerelem lett belőle.
Azért is kedveltem meg ezt a sportot, mert szép környezetben játszható, barátságos emberekkel.
A pálya mindig más és más, időjárástól és évszaktól függően.
A verseny alatt voltak trükkös szakaszok, de többé-kevésbé sikerrel vettem az akadályokat.
Ami talán a legjobban tetszik a sportban, hogy családias a hangulat...éppen ezért kellemesen telik minden játéknap.

 

Bíró László UTE (abszolút kategória 1. hely)

Nem volt túl sikeres az idei évem, egészségügyi problémáim is gyakran előjöttek. Ezen a héten is megfájdult a combom, így bizonytalan volt a részvételem. Szerencsére most gyorsan elmúlt, így tudtam játszani.

Az idei sikertelenségem egy kicsit visszavetette az edzési kedvemet, ezért az augusztus végi footgolf-verseny után lazítottam, nem volt kedvem edzeni. A szeptember első hétvégéjén szintén Lakitelken tartott FOB-fordulón ezért nem is kezdtem jól a versenyt, az első 9 lyukon nem jól működött a lábam, utána viszont kezdtem ráérezni a pályára, a verseny végére már tudtam, hogyan kellett volna végig játszani a pályát.

Ezen a héten az MFB 4. fordulóján ismét Lakitelken volt a játék, így nem okozott különösebb problémát, hogy megint nem tudtam gyakorolni. Ugyanolyan időjárás (mondhatni tökéletes), ugyanolyan körülmények között zajlott a játék, annyi változás volt csak, hogy bekerült néhány kerülendő akadály, azokat viszont megismertük a páros verseny során. A páros versenyen nem sikerült a dobogóra kerülni, 1 rúgással lemaradtunk, viszont az egyéni versenyre már úgy tudtam kimenni, hogy minden lyukon tudtam hogyan érdemes játszani. Többnyire sikerült is megvalósítani a terveket, bár volt egy-két rúgás, amin még lehetett volna javítani. Ez pont elég volt a verseny megnyerésére, így az idei footballgolf-mérlegem 100 %-os. A 4-ből 2 fordulón tudtam részt venni, mind a kettőt sikerült megnyernem. Ez újabb motivációt ad arra, hogy eljárjak edzeni, gyakorolni és próbáljak javulni. Remélem a jövő évem sikeresebb lesz.

 

Csőre Csaba UTE (páros kategória 1. hely)

Szeretjük ezt a sportágat! (Footballgolf) Kicsit technikásabb, kicsit nehezebb, kicsit öregesebb - kinek-kinek vérmérséklete szerint..., mint a fotgolf. Szeretjük ezt játszani, mert ha higgadtan csinálod, nem kockáztatsz, akkor van esélyed korrekt eredmény eléréséhez. Párosban húzzátok egymást, hol neked megy jobban, hol a társadnak. Az alapszabályokat, ha betartod, és mindkettőtöknek jól megy, nagy baj már nem lehet, tudod korrigálni akár a tudás béli különbségeket is. Erre készültünk most is. Tudtuk, hogy sokan kockáztatni fognak - vagy csak azért, hogy leteszteljék a pályát az egyéni versenyre, - vagy azért, hogy "lyukmínuszt" szerezzenek. Ez rizikós. A tuttira utaztunk, és ezt egy kivétellel (1. lyuk) tudtuk is hozni ezúttal. Gondoltuk, hogy valamire ez elég lehet, hogy mennyire, ez természetesen a többieken is múlt. Hál' Istennek most a legjobb eredményt értük el, külön öröm, hogy a szétlövésnél ezt még meg is tudtuk erősíteni. Gratulálok Lacinak! Némi fejlődéssel egész jó páros lehetünk! Hajrá!

 

Ranga László UTE (páros kategória 1. hely)

Tulajdonképpen úgy indultunk neki a páros küzdelemnek, hogy próbáljuk meg a lehető legjobbat ki hozni belőle. Mindig az adott szakaszra koncentrálunk és a végén számolgatunk. Nem volt a vasárnapi könnyű pálya, de azt sejtettük, hogy a -2-es eredmény talán elég lehet a dobogóra persze azt nem, hogy az első helyre. Aztán sikerült szét rúgásban az aranyat megszerezni. Nagyon erős a mezőny ezt tükrözik a szoros eredmények is, ezért még nagyobb értéke van egy ilyen éremnek. A Csabi nevében is szeretném megköszönni a remek versenyt és a szervezést. Mindig nagyon jól érezzük magunkat így persze könnyebben megy a játék is.

 

hírek

információk

történet

Footgolf / Footballgolf szakosztály a Facebookon!

Képek

"Kissrác voltam én, bámultam a csodát" című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41