Dátum: 2024 április 18. (csütörtök) | Andrea, Ilma

hírek

MAGYAR FOOTBALLGOLF BAJNOKSÁG 2020

MAGYAR FOOTBALLGOLF BAJNOKSÁG 2020 Összefoglaló

Véget ért a 2020. évi Magyar Footballgolf Bajnokság, ahol egyletünk versenyzői a megszerezhető 9 éremből 4-et magukénak tudhatnak, sőt ráadásként, plusz egy érmet sikerült bezsebelniük.

A jelenlegi helyzetben kész csoda, hogy be tudott fejeződni a bajnokság, sem rendezői, sem versenyzői szempontból nem volt egyszerű megfelelni a számtalan követelménynek, feltételnek.

A járvány miatt igazán nehéz, néha lehetetlen próbálkozás volt a megfelelő felkészülés, edzettségi állapot fenntartása a versenyekre. Versenyzőink kvalitása és felkészültsége, egyéni edzésprogramja, edzései lehetőséget biztosítottak arra, hogy játékosaink elérjék céljaikat, vagy legalább is esélyük legyen elérni azt.

Mivel nem lehet mindenki győztes, de mindenki legyőzheti a korlátait, így magában akár mindenki győztesnek érezheti magát a valódi győztesek mellett. Természetesen a hivatalos győzteseket minden évben megkoronázzák, de azt gondoljuk, ebben az esztendőben mindenkinek kijár egy korona, no persze nem egy Covid19, hisz attól mentsen meg minket az ég.

Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert versenyzőink zöme, sikeresen átvészelte eddig a vírusidőszakot, kívánjuk mindenkinek, legyen így továbbra is...

Egyesületi szempontból sem voltunk egyszerű helyzetben, jónéhány játékosunk alig, vagy egyáltalán nem tudott részt venni a versenyeken. Szlovák hölgy légiósunk Lucia Čermáková karantén élete úgy alakult, hogy egyetlenegy versenyen sem tudta képviselni egyletünket. A VB ezüstérmes Hámori Renáta két versenyen tudott rajthoz állni, férje, aki ugyancsak VB résztvevő, sőt a legjobb magyar eredmény elérője, három versenyen tudta megmutatni tudását. Halászi Kinga szintén csak igen kevés (egy) alkalommal tudott jelen lenni. És akkor még nem is említettük két kiválóságunkat Juhár Tamást és Fehér Csabát, akik részvétel és eredmény nélkül maradtak ebben az esztendőben.

Természetesen ez a cikk nem a sirámokról szól, hanem egyletünk kiválóságainak eredményeit szeretnénk bemutatni, de azért ezek mellett a tények mellett nem szabad szó nélkül elmennünk.

És akkor jöjjenek az eredmények:
Egyletünk (női) erejét mutatja, hogy bár Luci, Reni és Kinga egyáltalán nem, vagy csak kevés alkalommal vett részt a versenyeken, ennek ellenére mégis lila-fehér hölgy kezébe került a bajnoki trófea. Ugyanis a női mezőny legkiválóbb UTE játékosa és egyben a Magyar Bajnokság győztese ebben az esztendőben Molnár Anita lett, mégpedig úgy, hogy ez volt az első idénye ebben a sportágban. Az utolsó fordulóban sajnálatos módon már Ő sem tudott rajthoz állni, ám szerencsére az 5. fordulóbeli harmadik helyével lezárta a lényegi kérdéseket. A hat fordulóban egy első, egy második és két harmadik hely volt a teljesítménye, amely biztosította számára a Magyar Bajnoki címet. Ez úton a szakosztály nevében szeretnénk megköszönni kiváló teljesítményét, és gratulálunk a Magyar Bajnoki Címéhez! Köszönjük, hogy sportolóink között tudhatjuk Őt!

Legjobb páros-játékos kategóriában, nem lévén külön hölgy páros kategória, már a fiaink vitték a prímet. Itt nem a legjobb párosokat, hanem a legjobb páros játékost díjazzák az elért, megszerzett pontszámok alapján.
Minden fordulóban a páros játékosok az elért helyezésük alapján pontokat kapnak, mely pontok rangsorolják őket a bajnokságban. Mivel nem minden alkalommal ugyanazok a párosok lépnek pályára (betegség, sérülés, szétválás stb.), kialakulhatnak pontkülönbségek, mely alapján rangsorolni lehet a helyezetteket.

A 2020-as Magyar Bajnokság legkiválóbb UTE páros-játékosai - azért játékosai, mert minden alkalommal együtt, egy párban indultak, így nem lehetett különbséget hirdetni közöttük – Frank van Maurik és Karakas Attila, akik a dobogó harmadik fokára értek oda. A hat fordulóban egy első, egy második és három harmadik helyezést sikerült elérniük, egy alkalommal csúsztak csak le a dobogóról, igaz ez az egy alkalom meg is fosztotta őket a jobb eredmény elérésének lehetőségétől. Mindazonáltal az elért harmadik pozíció, mindenképp kiemelkedőnek tekinthető. Gratulálunk teljesítményükhöz!

És akkor nézzük a „király kategóriát”, az abszolút kategóriában két játékosunk is odaért a dobogóra Csőre Csaba és Karakas Attila személyében, ráadásul az első és a második helyet sikerült megszerezni egyletünk játékosainak.
A hatodik záró fordulóban igazán már csak az volt a kérdés, hogy ismétlés lesz Karakas Attila révén, vagy Csőre Csaba személyében új bajnokot avat a sportág.

Ha párhuzamosan nézzük eredményüket, az első fordulóban Csaba végzett az élen, Atek a harmadik helyet szerezte meg, a második fordulóban fordított volt a helyzet, így két forduló után teljesen együtt állt a két játékos 184,8 pont állt mindkét játékos neve mellett.

Harmadik fordulóban Csaba a második, míg Atek az ötödik helyen végzett, így az állás félidőben 276,8:256,4 volt Csaba javára.

Negyedik fordulóban Atek a második, míg Csaba a kilencedik helyen végzett, így Atek fordítani tudott 348,4:328 arányban. Ekkor úgy tűnt, ha Atek meg tudja valósítani, hogy a következő versenyeken ne alakuljon ki nagy különbség közöttük, akkor Ő nyerheti kettejük párharcát.

De ez nem ilyen sportág! Ez a sportág minden egyes hibát nagyon megbüntet. Az ötödik fordulóban Csaba a negyedik helyen végzett, míg Atek ámokfutást rendezett, mely a 16. helyre lökte a fordulóban, így újra fordult a kocka, előny Csabánál, nem is kicsi 406:377,2

Ezt Csaba részéről már nem lehet elveszíteni gondolhattuk, hiszen ezen a szinten ezt már meg kell tudni oldani.
A hatodik fordulóban Csabának annyi volt a feladata, hogy Atek előtt végezzen, vagy ha az nem sikerül, akkor ne maradjon le négy helyezés különbségnél többel.

Mivel az utolsó fordulóban egy flightban indultak, tudták figyelni egymás játékát. Atek jól kezdett, jól játszott, Csaba pedig arra figyelt, hogy ne szakadjon le nagyon, mert ha túl nagy rúgáskülönbség alakul ki, akkor nagy az esélye, hogy sokan beférnek a két versenyző közé. Atek egy lyukon nagyot hibázott, ezzel elveszítette az első helyet - egy rúgáson múlt! Viszont a másodikra befutott, kezdődött a számolgatás, mennyi lesz közte... Csaba a hatodik helyen végzett, így négy hely különbség alakult ki közöttük.
Őrületesen szoros lett a vége, egy rúgás különbségen múlt minden, az egy rúgáskülönbség Csaba győzelmét hozta!
A végeredmény 472:469,2
Új bajnokot avattunk a sportágban, Csőre Csaba a Magyar Footballgolf Bajnokság Győztese 2020-ban!

Hatalmas gratuláció!

Újfent bebizonyosodott, minden egyes rúgásnak jelentősége van, ezért ily fantasztikus ez a sportág!

MAGYAR FOOTBALLGOLF BAJNOKSÁG 2020
ABSZOLÚT
1. Csőre Csaba UTE
2. Karakas Attila UTE

MAGYAR FOOTBALLGOLF BAJNOKSÁG 2020
NŐI
1. Molnár Anita UTE

MAGYAR FOOTBALLGOLF BAJNOKSÁG 2020
PÁROS JÁTÉKOS
3. Frank van Maurik UTE
3. Karakas Attila UTE

Nyilatkozatok:

Csőre Csaba UTE (abszolút kategória 1. hely)
Lezárult az idei footballgolf bajnokság.
A pandémiára való tekintettel lehet, hogy csak az emlékekre tudunk hivatkozni egy ideig, így duplán meg kell becsülni az elmúltat... Nekem személy szerint szép élményeim vannak…

Időrendi sorrendben. Pole pozícióból várhattam az utolsó fordulót. A feladat egyszerű volt, 3 helyezési különbségen belül kellett tartani a fő riválist, a cím védőjét Karakas Attilát. Másképp fogalmazva ezt csak elrontani lehetett. Mint az eredményekből látszik, - majdnem sikerült. Ahogy mondani szokás, bennragadtam a rajtnál, úgy játszottam a pálya első felének nagy részét, ahogy azt nem szabad.
Utólag azt is mondhatnám: annyi előnye volt ennek a napnak, hogy egy versenyen belül prezentáltam a footballgolfos egyedfejlődésemet. Az elején úgy rúgtam, mint aki most kezdi ezt a játékot, aztán túllendültem a holtponton és sikerült hozni egy jó átlagos, rizikómentes szakaszt.
Szerencsémre riválisaim sem hozták életük formáját, így a létező legkisebb előny megmaradt a végére, ami a bajnoki címet eredményezte. Ennél jobb eredményt - némi képzavarral élve - nem is remélhettem volna. Természetesen büszke vagyok rá azzal együtt, hogy helyén igyekszem kezelni. Azt gondolom, hogy a sport lényege az állandó fejlődés és versenyzés. Az embernek elsősorban önmagát kell mindig legyőzni. Amennyiben ez sikerül, úgy a foglalkozás már elérte célját. Viszont, ha magammal együtt másokat is le tudok győzni, azt hiszem nyugodtan nevezhetem sikernek. Ezúttal sikerült egy veretes mezőnyt vert mezőnnyé tenni. Több, nálam magasabban jegyzett játékost sikerült legyőzni, amit – természetesen -sikernek könyvelek el. Ezzel együtt nem gondolom, hogy én most hirtelen sztár- footballgolfossá váltam volna, de nem akarom a bizonyítványt magyarázni. A győzelmet úgy sem kell…a vereséget meg nem lehet…ha-ha-ha… A feladat adott a jövőre nézve, még tovább szeretnék fejlődni, tudom van még hová bőven.

Szót kell ejtenem a páros játékról is. A tavalyi jó szezon után bíztam benne, hogy meg tudjuk ismételni a jó szereplést. Többekkel ellentétben mindig igyekeztem a magam részéről a legkomolyabban venni a páros versenyeket, és nem csak pályabejárásként túlélni… Sajnos több alkalommal is komoly ámok-futást rendeztünk, így nem tudtuk hozni azt az eredményt, amit szerettünk volna. Nem az elért helyezéssel vagyok elégedetlen, sokkal inkább a pontokban is megmutatkozó teljesítményünkkel. Mindenesetre részemről szeretném, ha a továbbiakban is megrendezésre kerülnének a páros küzdelmek, akár, ha más szabályokkal is!

Ezúton szeretném megköszönni a szervezőknek, hogy ilyen színvonalú versenyt rendeztek, amibe beletartozik a helyszín, a barátságos környezet, és légkör is… Úgy gondolom, hogy sokkal nagyobb lehetőség van ebben a sportágban, ami több szereplőt érdemelne. A jó footgolfos még sokkal jobbá válhat a footballgolf gyakorlása által, hiszen a játék legfontosabb elemei közül a pályatervezést, a folyamatos koncentrációt, a magasabb számú –a befejezéssel egyenértékű akadályleküzdést mind-mind gyakorolhatja. A fiatalságból származó hátrányokat (ki tud, vagy már nem tud „stadioncsúcsot” rúgni…) precízebb játékkal adott esetben könnyebb leküzdeni a játéknak ebben a vállfajában, így sikerélményhez juthat egy idézőjelesen gyengébb játékos is. A játékosságot kedvelőknek pedig önmagában is élményt jelenthetnek a kialakított akadályok. Én mindenesetre nagyon kedvelem ezt a szakágat (is)!

Mindent egybevetve elégedetten zárhatom a 2020-as footballgolf szezont. Mindenkinek köszönet, aki velem együtt járta ezt az utat! Külön köszönet, annak, aki segített játszótársként, sokszor ellenfélként vagy szurkolóként!
Békés évvégét, jó egészséget és sikereket kívánok minden sportszeretőnek! Hajrá Lilák!

Molnár Anita UTE (női kategória 1. hely)
Idén tavasszal ismerkedtem meg a footballgolf sportággal, nagyon hamar megkedveltem és attól kezdve minden hétvégén szorgalmasan edzettem, gyakoroltam készültem a versenyekre, hiszen feltett szándékom volt, hogy megmérettetem magam a versenyeken is. Szerettem volna versenykörülmények között is kipróbálni a játékot. Ösztönzőleg hatott rám, hogy láttam magamon a fejlődést, egyre jobb eredményeket értem el. Úgy érzem leginkább a kitartásomnak, az elkötelezettségemnek köszönhető ez a bajnoki cím.
Ezúton szeretném megköszönni a versenyszervezőknek, hogy bíztattak és lelkesítettek, ösztönöztek arra, hogy jobb és jobb legyek.
Hajrá lilák!
Remélem minél hamarabb találkozunk a pályán...

Frank van Maurik UTE (páros kategória 3. hely)
A Footballgolf istenek kérték, hogy írjam le a gondolataimat az idei páros bajnoksággal kapcsolatban. Az idény a mágikus 2020-06-06 napon kezdődött, mely napot néhányan az esküvőjüknek választották, mi azonban ismét elkezdhettünk footballgolfozni, mely a párosok versenyével kezdődött.

Ahogy mindig, a tettestársam ismét Karakas Attila volt, a Magyar Footballgolf Bajnokság minden fordulójában vele játszottunk a páros versenyen. Az első versenyen erősen nyitottunk, második helyen zártunk döntetlenben, de még mindig volt hova fejlődnünk a második fordulón. Ott harmadik helyen zártunk, mindössze 1 rúgással lemaradva az első helyezettől. Az összesítésben így előkelő helyre kerültünk, de még mindig hátra volt 4 verseny.

Ezek után a harmadik fordulóban sikerült 5. helyen zárnunk, így a bajnokság összesített eredményében kicsit hátrébb csúsztunk. A negyedik és ötödik fordulóban 3. helyet sikerült elérnünk, és végre az utolsó fordulót sikerült megnyernünk, így tettestársammal a dobogó 3. helyére állhattunk fel a Magyar Footballgolf Bajnokság páros versenyében.

A páros versenyt győzelemmel zártuk, így remélem, hogy ezt a trendet tudjuk követni a jövő szezonban is.

Nagyon jól éreztem magam ezeken a versenyeken, szeretném megköszönni mindenkinek, aki lehetővé tette a részvételt. Jövőre találkozunk!

Karakas Attila UTE (abszolút kategória 2. hely / páros kategória 3. hely)
Az évkezdéskor abban bizonyos voltam, hogy az előző évi kiemelkedő eredmény megismételhetetlen, hiszen itt mindig minden egy rúgáson múlik a végén. Ebben az esztendőben, úgy ahogy az ezt megelőző év többségében, holland légiósunk Frank van Maurik volt a párom, így borítékolható volt, hogy mindenképp eldöntetlen eredmény születi közöttünk. A kérdés csak az volt hányadik helyen és dobogós lesz-e az a hely.
Kiegyensúlyozott játékunknak köszönhetően, a harmadik helyen sikerült zárnunk a bajnokságot, amely kiemelkedőnek mondható, viszont az, hogy nem tudtunk fordulót nyerni, sokáig nagyon bosszantó volt. Nagy volt az öröm viszont, amikor az utolsó fordulóban végre sikerült behúznunk az első helyet, így igazán szép lett a történet vége.

Az egyéni verseny gyakorlatilag egy hullámvasút volt számomra és Csőre Csaba számára egyaránt. És amíg mi egymással viaskodtunk, sorra jöttek a trónkövetelők, akiket azért sikerült leráznunk. Így az utolsó fordulóra, gyakorlatilag kétszemélyessé vált a viadal.
Szerencsére az utolsó, hatodik fordulóban valóban tudásom legjavát sikerült a pályára kitennem, egyéni pechem, hogy ezúttal is kísértett az egy lyukas átkom (minden versenyen elrontok egy lyukat), így egy rúgás előnnyel (mindig egy rúgáson múlik ) megérdemelten nyerte Csaba a 6 fordulós lyukvadászatot, hiszen Ő kiegyensúlyozottabb volt mint én. Az, hogy az utolsó fordulóban ennyire koncentráltan tudtam játszani, széppé tette a végét és így kisebb a csalódottságom amiatt, hogy nem sikerült az ismétlés. Nagy öröm viszont, hogy jövőre van hová fejlődnöm!

Jövőre világbajnokság lesz, szerintem az idei esztendő a nagy küzdelem, hasznunkra volt abban, hogy megfelelően tudjunk felkészülni a jövő évi megpróbáltatásokra.

 

 

hírek

információk

történet

Footgolf / Footballgolf szakosztály a Facebookon!

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41